Most szó sincs erről. Orbán belenyúl a zsebünkbe. Büszke zsebtolvajként ráadásul úgy tesz, mintha ebben semmi kivetnivaló nem lenne. Az ötvenes években a békekölcsön is tisztességesebb volt ennél. Akkor legalább formálisan nem volt kötelező megvenni az ország újjáépítését finanszírozó államkötvényt, még akkor sem, ha nyilvánvaló nyomást gyakoroltak az emberekre. De legalább a látszatra vigyáztak. Sőt, a pénzt előbb-utóbb, igaz csak sok évvel később visszaadták. Most szó sincs erről. Most jön Orbán és elveszi a pénzünket. Hárommillió ember megtakarítását, azokét, akik a jövőjükre gondolva takarékoskodnak. Ez nem szabadságharc, ez megalázás, ez állami tized kivetése. El a kezekkel a pénzünktől, miniszterelnök úr!

A pénzünkből az egykulcsos adóval a módosabbak adócsökkentését akarja finanszírozni. Annak érdekében, hogy csökkenthesse az átlag felett keresők adóját, elvesz hárommillió embertől. Egy kisebb keresetű ember is mintegy százezer forintot fizet be nyugdíjszámlájára egy évben. Ezt most lenyúlja a kormány azért, hogy a jobban keresőknek odaadja. Ez disznóság.

A különböző intézkedésekkel a kormány évi hétszázmilliárdot söpör össze. De ez nem fenntartható intézkedés, ebből pár éven belül vissza kell jönni. A következő évek növekedése mind arra fog elmenni, hogy a mostani rendkívüli bevételeket kiváltsuk. És egy tapottat sem fogunk előre menni. Magyarország fenntarthatatlan pályára kerül. Annak érdekében, hogy a kormány megússza a mostani intézkedéseket, a jövőbe tolja el a problémákat. Ez nem kormányzás, ez szabad rablás. Tényleg eljött a szabadságharc ideje. De ezt nem a kormány folytatja a világ ellen, hanem nekünk kell elkezdeni a kormánnyal szemben.