Kevés az ember,
sok az emberszerű lény.
Sötét szobában épp csak
dereng a lámpafény.
Az élet szép, csak te, Világ, vagy beteg,
megfertőzte valami az embereket,
a bizalom nyakán kígyó tekereg,
zokog a bohóc, a macska kiköpte az egeret.

(Quimby)

Nem is olyan régen már megpróbáltam értelmezni az értelmes demokratikus magatartásokat egy antidemokratikus erő uralma idején. Valami olyasmit állítottam, hogy minden stratégia értelmes lehet, amely a szakmai, közpolitikai vitákban a demokratikus és alkotmányos értékek melletti elkötelezettségből származik. De egy olyan hatalommal szemben, amely semmibe veszi ezeket és tudatosan a felszámolásukra törekszik, a kivonulás jelentésteli és igazolható.

Elérkezett a pillanat. A 2006-os eseményeket vizsgáló parlamenti bizottság előtti megjelenés ügyében még felvethető az a kérdés, hogy hosszabb távon nem okoz-e nagyobb károkat a nyilvánvalóan alantas célokat is szolgáló és méltatlan módon előadott inkvizíció bojkottálása. Megfontolandó, hogy nem származik-e a demokratikus pártokra nézve is haszon abból, ha megpróbálják parlamentáris mederbe terelni a megtorló szándékot. Ezek az érvek azonban a parlamentarizmus valóságából indulnak ki, a parlamentarizmus szempontjából értékelik e bizottság munkáját. Ez a feltételezés azonban könnyelműség, a jelenlegi jobboldal nem barátja a parlamentarizmusnak. Ez ugyanis nem egyszerűen egy  kormányforma a sok lehetséges közül, nem pusztán az országgyűlés formális működését jelenti, nem merül ki a parlament és kormány viszonyának közjogi rendezésében, hanem olyan elv, amely elsőbbséget ad a vélemények pluralizmusának, védi a kisebbségi álláspontokat és valódi konszenzusra törekszik. A parlamentarizmus elve kizárja a politikai ellenfél elsöprésének, földbe döngölésének, felszámolásának szándékát. A mai magyar jobboldal nem parlamentáris politikai erő, és mint ilyen természetesen szemben áll a hatályos alkotmánnyal, minden erejével diszkreditálni igyekszik. Ez a parlamenti bizottság sem tudni akarja a valóságot, hanem megalkotni egy olyan múltat, amely a (fülke)forradalom céljait, legitimálását szolgálja. Ehhez képest legfeljebb jószándékú naivak, akik részt vesznek egy ilyen politikai játszmában. Az alkotmányozási folyamat azonban nem ilyen, itt többről van szó.

Józanul nem lehet arra számítani, hogy bárkinek bármilyen lényeges kérdésben lapot osztanának a készülő ellenforradalmi alkotmány megfogalmazásában. A két demokratikus ellenzéki pártnak még illúziói vannak, arra számítanak, hogy képesek lesznek érdemi hatást gyakorolni egy olyan folyamatra, amely lényegében eldőlt azzal, hogy ilyen időkeretben, ilyen személyi összetételben és ilyen kiindulópontokkal kezdtek neki. Az MSZP és az LMP, meg azok a civil szervezetek, amelyek nevüket adják ehhez, díszek lesznek a Fidesz-Jobbik alkotmány karácsonyfáján. Alkotmányjogászok és demokratikus elkötelezettségű gondolkodók figyelmeztetései természetesen hasztalanok egy autoriter természetű hatalommal szemben, a szavaknak szinte semmi értelmük. A jobboldalnak az a célja, hogy széles nemzeti egyetértésre hivatkozhasson, ezért szimulálja az ellenzék és a civilek részvételét, érdemben azonban nem veheti komolyan a szavukat, mert olyan értékek mentén, olyan intézményes elképzelésekkel alkotmányoz, amelyekkel demokratikus pártok nem érthetnek egyet. Hacsak nem elégednek meg egy-egy zöld vagy piros kikényszeríthetetlen, semmire sem kötelező ideológiai fordulattal az alkotmány egy nem lényeges helyén. Ehhez majd el kell viselniük azt a terhet, hogy ők lesznek a széles társadalmi konszenzus megtestesítői egy borzalmas alkotmány mögött. A Társaság a Szabadságjogokért és az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet érzékelte ezt a veszélyt. Őket, sok más jogvédő és liberális civil szervezettel és gondolkodóval egyetemben, a jobboldali közéleti és politikai kultúra már régen kivette abból a nemzeti közösségből, amely most állítólag alkotmányoz. Így számukra jól megfontolt szakmai érvek mellett önazonosságuk megőrzése miatt sem maradt más választás, mint a kivonulás és a többi demokratikus erő erre való felhívása.

Ez van tehát az alkotmányozással. De, bár kulcsfontosságú és meghatározó részét képezi a közéletnek, nem az egyetlen ügy. Vannak olyan kérdések, amelyekből nem lehet kivonulni, ahol nem lehet hátat fordítani a jobboldali kurzus áldozatainak. Szolidaritást kell vállalni azokkal, akiket módszeresen kriminalizálnak, segíteni kell a fiatalkorúakat is érintő eszement büntetőjogi szigorítás társadalmi következményeinek enyhítésében, érvelni kell a szociális kérdés hatósági „megoldásai” ellen, fel kell lépni a tekintélyelvű, avítt nevelési elvekkel szemben, nem szabad átengedni a terepet a szűk látókörű és veszélyes nemzeti giccsnek. Ezt minden szakma a maga helyén megteheti, nem dezertálhat a szakmai-politikai viták elől, nem adhatja fel az elveit.

Exodus – flickr/Stathis 1980

Ameddig vannak független intézmények, ez rájuk is vonatkozik. Nem mellékesen: azt gondolom, hogy nem sok idejük van, a monolit politikai hatalom be fogja őket gyűrni, a forradalmaknak ilyen a természetük. Az alkotmányos jogállammal szembeni forradalmaknak különösen. Ezért méltánylandó az ombudsman minapi döntése az úgynevezett bizsulopás-ügyben. A lopáson tetten ért gimnazista lányok rendőrségi fogvatartásának aránytalanságát észlelő parlamenti biztos helyesen rendelt el vizsgálatot. Egy mégoly eszement törvénnyel szemben is a jogalkalmazó a konkrét ügyben való alkalmazás során hívhatja fel a politikai közösség figyelmét az elfogadhatatlan következményekre. Ehhez autonóm, bátor és a modern alkotmányosság elveihez ragaszkodó jogalkalmazók kellenek. A tipikus hazai jogalkalmazó szervezeti kultúrája nagyon messze van ettől, nagy ellenállásra nem kell számítani. Még vannak bírák, akik kétségbe vonják a büntetőjogi változtatások alkalmazhatóságát, a többség azonban soha nem nyilatkozna ilyen ügyekben, de teszi a dolgát, ameddig hagyják. Érdemes lesz alaposan szemmel tartani azt a folyamatot, amelynek a végén a bíróságok működését és a bíró függetlenségét alapvetően befolyásoló törvények módosítása várható. A 2006 őszi eseményeket vizsgáló bizottság ténykedésének egyik értelme egy autonómiaszűkítő törvény legitimálása, ezért kell bírókat beidézni (teljesen alkotmányellenesen konkrét ügyekről kérdezni) és minden erővel azt ordítani, hogy ők is felelősek. Mielőtt bárki azt vetné a szememre, hogy évekig érveltem a bírói hatalom átláthatatlansága és számonkérhetetlensége ellen, most viszont védeném őket egy ilyen fordulattól, jelzem, hogy ez a fordulat nem a bírói függetlenséget tiszteletben tartó számonkérés fajtájából való. Az autonómia és függetlenség mellett megvalósuló felelősség rendszerei érzékeny, finom beállításokat igénylő intézmények. Józan ésszel most ilyenek előállítására nem lehet számítani. Az alkotmányos elveknek elkötelezett előző kormányok sem voltak képesek erre. Valószínűleg ez több generációt igénylő folyamat lesz. Ez a téma hajlamosít engem a hosszú érvelésekre, lesz még rá alkalom, ez most csak egy kitérő.

Az ombudsman tehát arányosságra, a gyermekek jogait védő nemzetközi egyezményekre hivatkozott, sőt szorgalmazta a jogszabály módosítását is. Két évtized alatt már megszoktuk, hogy egy ilyen érvet a mindenkori kormányzat könnyedén lesöpör az asztalról, ez a mostani még akár magát a parlamenti biztost is. A Belügyminiszter rögtön jelezte is, hogy a szabálysértési törvény módosítása beváltotta a hozzáfűzött reményeket, a módszer megfelelő, jó, és meglehetősen cinikusan azt is hozzátette: köszöni a sajtónak, hogy beszámolnak az ilyen esetekről. Valóban a sajtómunkások sokat tesznek a forradalom céljainak megvalósulásáért, süt a szemükből a forradalmi rettegés, annyira igyekeznek.

Szóval ameddig lehet tegyük azt, amit most Szabó Máté tett, és tegyük azt, amit a TASZ és az Eötvös Károly Intézet: meggyőződésünknek megfelelően, ha kell, érveljünk a forradalmi szabályok hatásai és valósága ellen, és utasítsuk vissza az e szabályok bebetonozásában való méltatlan részvételt! Jobbító szándékú, határozott kritika, illetve kivonulás – nem egyszerű az élet, most sincsenek mindenre érvényes stratégiák. De például a hatályos alkotmány elvei képesek segíteni, "forradalmi" helyzetben ez a megoldás. Egy ilyen forradalmi változással szemben csak konzervatívak lehetünk. Mibe nem kényszeríti az embert egy ilyen rezsim?!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.